A gyomromban pillangók százait éreztem repdesni. Két hete
várok arra, hogy a kedvenc bandám a városomba Szekszárdra jöjjön. A jegyekért
kétszer mentem el a színházba, de mindkétszer sikertelenül. Így amikor végre a
kezemben tartottam nagyon boldog voltam.
A koncert napján madarat lehetett volna fogatni velem. A
telefonom képernyőjén mikor az esemény mellett megláttam azt a bizonyos nulla
számjegyet, az arcomra hatalmas vigyor kúszott. Az iskolában csak az esti
koncert körül forogtak a gondolataim. Utolsó óra testnevelés volt. Szokás
szerint fociztunk, amiben én egyáltalán nem vagyok jó. Szinte minden alkalommal
lesérülők. Múlt órán fejbe rúgtam magam a labdával majd a saját lábamban
elestem. Így igen örültem neki mikor Petra barátnőm megkérte a tanárurat, hogy
hadd mehessen el előbb német faktra és én hadd menjek vele én is. Az iskolában
kis ideig vártam rá, majd miután végzett a házukhoz siettünk. Több mint fél
órát kellett várnunk a buszra, addig a koncert előtti terveket beszéltük meg. A
buszon egyfolytában a srácok Sose múló nyár című nótájukat hallgattam. Izgatottan sétáltunk az én otthonom felé,
miután leszálltunk a rozzant buszról, ami tele volt kisgyerekekkel.
- Szerinted jó ötlet lenne, ha készítenénk Szikinek egy ,,Boldog Születésnapot Sziki” feliratú
táblát? Vagy inkább bolondság? –
kérdeztem miközben leültem az ágyamra Petra mellé.
- Nem, szerintem jó lenne. Biztos tetszeni fog neki. –
nevetett fel. Így hát egy fehér kartonlapra fekete betűkkel írtuk fel a fentebb
említett szöveget.
Közben a számítógépemen csak ByTheWay számokat hallgatunk,
hogy hangolódjunk az estére. Azonban az időt nem figyeltük így kapkodva
kezdtünk el készülődni. Gyorsan felvettem a kikészített ruhámat, majd a hajamat
is gyorsan megcsináltam. A szememet pedig kihúztam fekete szemceruzával. Pedig
egyáltalán nem voltunk elkésve semmiről, ugyanis a koncert majd csak hat órakor
kezdődik, de én már ötre ott szerettem volna lenni. Ez végül úgy is valósult
meg. Izgatottan ácsorogtam a Babits művelődési ház recepciója előtt és a srácok
érkezésére vártunk. Közben minden féle dologról csacsogtunk a fülemet pedig
megütötte egy mondat foszlány, ami egy csapat kisiskolás gyerek felől jött,
miszerint a banda már megérkezett. Ekkor még jobban izgulni kezdtem. Megérdeklődtem,
hogy hol lesz a koncert, majd az utasításoknak megfelelően oda sétáltunk az a
bizonyos rendezvényterem elé. Ott már kedves Alexandra barátnőm várt. Egy
kedves rendezvényszervező néni jött oda hozzánk beszélgetni, így végképp nem
unatkoztunk. Az idő csigalassúsággal telt én pedig azt hittem, hogy
megbolondulok. Mindennél jobban vártam, hogy ismét láthassam a fiúkat a
színpadon. Koncertkezdés előtt egy mikulás jelmezbe bújt bácsi osztogatott
szaloncukrot nekünk. Vele pedig még találkoztunk, mikor végre a
rendezvényterembe jutottunk és a legelső sorba ültünk a székeken. Mielőtt pedig
a ByTheWay színpadra lépett volna két Wayer társunk táncbemutatóját
figyelhettük meg, de ahol mi ültünk onnan pont oda lehetett látni ahonnan a
srácok nézték a lányokat. Mi persze már alig vártuk, hogy kedvenceinket
láthassuk a színpadon. Amint kijöttek hatalmas sikítás fogadta őket, ugyan nem
voltunk olyan sokan. Ez talán betudható annak is, hogy a koncert a hét közepén,
szerdán volt. Felálltunk és a színpad elé rohantunk. Közvetlen előttem a
színpadon Ya Ou helyezkedett el, mellette pedig Bence majd Sziki. A fehér
szülinapi köszöntő táblát magam elé tettem. Épp, hogy nem Sziki vette észre
először, hanem Ya Ou és Bence. Bence szokásos cuki mosolyával pislogott éneklés
közben a táblára majd Sziki felé. Ya Ou is megragyogtatta rá ezer wattos
mosolyát. Sziki pedig távolról vette észre kicsivel később. Egy tökéletes
mosollyal és mutatóujját felfelé mutatva jelezte, hogy ezzel elnyertük
tetszését. Mondhatni a legjobb koncerten vehettem részt. A koncert végén közös
képek is készültek velük. A koncert utáni hetekben pedig még jobban
összebarátkoztam Alexandrával és nagyon jó barátnők lettünk. Ehhez talán az is
hozzá járult, hogy ismét közösen vártunk egy újabb koncertre, ami nem más, mint
a december 21.-ei ByTheWay Lemezbemutató nagykoncert. A srácok egy buszt
indítottak a rajongók számára, hogy a vidéken élők is el tudjanak jutni. Ennek
köszönhetően tudtunk végre Viviennel is először találkozni. Egész úton
beszélgettünk és jókat nevettünk. Együtt sikítottuk végig az egész koncertet. Az
elvállás nem volt valami örömteli, de megígértük egymásnak, hogy továbbra is
tartani fogjuk a kapcsolatot, mint ahogyan eddig is. Rettentő nagy boldogság
volt mindhármunk számára, hogy felvettek minket ugyan arra a főiskolára, ahová
már évek óta szeretnék menni. Az életünk pedig teljesen megváltozott az
albérletbe költözés után.
Szerintem elég jó lett. :)
VálaszTörlésKíváncsi vagyok a folytatásra ;)
köszönöm :* :)
Törlés