6. Fejezet

Sziasztok! 

Amint látjátok itt a friss rész is. Nem mondanám, hogy ez most jó lett legalábbis szerintem. 

A következő rész nem tudom, hogy pontosan mikor érkezik legkésőbb pénteken hozom :) 

Addig is jók legyetek :)

Jó olvasást!

Puszi

Fanni

- Hát ti meg mit csináltatok? – kérdezte felvont szemöldökkel Szandi és csak most vettem észre, hogy Sziki pedig mögötte áll és csodálkozva figyel minket. Kedvem tartotta volna berohanni a szobámba és ki sem jönni onnan. Nem elég ciki ez most Miki előtt, de most itt van Szandi és Sziki is.  

- Semmit. – sütöttem le a szemeimet zavartan és garantált az, hogy fülig elpirultam.

 Oda sandítottam Miki felé, de ő csak vigyorogva nézte az ajtóban ácsorgó barátainkat. A kínos csend vette át az uralmat a szoba hangulatán. Szandi levette a cipőjét, míg Sziki követte a példáját és leültek a két fotelben. A mellettem ülő vidám fiú megfogta a kezem és körözni kezdett a kézfejemen az ujjával.  Közben mintha mi sem történt volna beszélgetni kezdtünk minden féléről. Kicsivel később pedig bementem a szobámba és az ágyamra zuhantam. Még mindig kínosnak éreztem azt a korábbi esetett odakint. Kopogás hallatszót a másik oldalról én pedig eldünnyögtem egy „gyere” szócskát. Amikor megláttam, hogy ki az zavaromban a fejemet a takaró alá dugtam. Éreztem, hogy az ágy besüpped és kis híján agyon nyom, amikor rám feküdt.  Nehezen kaptam levegőt így morogtam, hogy szálljon le rólam, de meg sem mozdult.

- Addig, nem amíg ki nem húzod a fejed onnan. – nevetett vidáman. Örülők, hogy ő nem érzi magát cikis helyzetben és, hogy ő ilyen gyorsan tovább lépett a dolgon.

- Jó nekem itt…- motyogtam. – Kínosan érzem magam előtted…- tettem hozzá. Egyszer csak a takarót lehúzta rólam óvatosan és az arcomat a tenyerei közé zárta.

- Miért is? – kérdezte játékosan felhúzott szemöldökkel. Vissza akartam húzni a fejemre a takarót, de nem engedte.

- Mert sikeresen beégettem magam odakint nem csak előtted, hanem a többiek előtt is. – hadartam miközben ismét elvörösödtem és lesütöttem a tekintetem.

- Véletlen volt és nem jelentett semmit, ezt ők is tudják. Barátok vagyunk… - mondta, majd hozzá tette – De, hogy ne érezd magad rosszul… - suttogta és hirtelen megéreztem a puha ajkait az enyémeken. Azonnal hátra hőköltem, őt pedig ellöktem magamtól.  

- Miki normális vagy?  Barátok vagyunk most mondtad. A barátok meg nem csókolgatják egymást. – hadartam és idegesen a hajamba túrtam.

- Igazad van… Én sajnálom... nem tudom mi ütött belém.. – motyogta, majd felpattant és kiviharzott a szobámból.

 Remek ezzel nagyon sokat segített, hogy ne érezzem magam rosszul. Most még rosszabbul érzem magam, mint ezelőtt. A takarót magamra húztam és észrevételem nélkül legördült egy könnycseppem. Gyorsan letöröltem, de azt követte még jó pár. A párnába fúrtam az arcom és álomba sírtam magam. Nem tudom mennyi időt aludtattam, de arra ébredtem fel, hogy valaki épp bejön a szobámba. Fáradtan emeltem oda a fejem és a kintről beáradó gyér fényben jól ki tudtam venni a csajok alakját. Felkapcsoltam a kislámpámat, ami az ágyam felé lett fúrva és beljebb csúsztam az ágyon, hogy elférjenek, ha le akarnak ülni.

- Minden rendben? – kérdezte Vivi aggódva. Én csak megráztam a fejem és éreztem, hogy ismét a sírás kerülget. Mindketten felmásztak mellém az ágyra és megöleltek.

- Elment már? – kérdeztem bátortalanul.

- Már rég… - motyogta Szandi és együtt érzően próbált rám mosolyogni. – Fogta magát és szinte köszönés nélkül bevágta az ajtót és elment. Sziki pedig utána rohant. – húzta el a száját.

- Sajnálom, hogy elrontottam az estéteket. – fogtam meg a kezét.

- Ugyan.. – legyintett.

- Mi történt? – kérdezte Vivien és elkotorta az arcomba lógó hajamat.

- Filmet néztünk a kanapén. Megsértődőt egy kis hülyeség miatt és arcra puszival lehetett csak kibékíteni. De a fejét pont elfordította és a szájára ment. Közben megérkezett Szandi és Sziki is és pont látták az egészet.. Aztán bejöttem ide mért szégyelltem magam túlságosan Miki előtt és aztán mondta, hogy barátok vagyunk és ez nem jelent semmit majd szó nélkül megcsókolt. Én ellöktem magamtól ő pedig elhúzta a csíkot.  – hadartam és megint kiszökött egy könnycseppem.

- Édesem hát nem veszed észre, hogy oda van érted? – kérdezte kuncogva Szandi. Értetlenül ráztam a fejem, mert olyan nem létezik. Ő csak egy barátnak tart engem, aki régen a rajongója volt. Most pedig mikor már nagy lett egy barátnak. Csak azt nem tudja, hogy ez a barátot teljesen magába bolondította. Pedig nem lenne szabad, de mégis ezt érzem iránta. Ha reggel felkelek ő az első gondolatom. Amikor lefekszek, ő rá gondolok. Ha mellettem van, nem tudok nem mosolyogni. Míg én az ő szemében sosem leszek több egy barátnál.

- Ez hülyeség.. – motyogtam, majd igyekeztem témát váltani. – Hogy sikerült a randid? – néztem Vivire.

- Állatkertben voltunk. Nagyon jó volt az egész. Megfogta a kezem és úgy sétáltunk. Majd meghívott forró csokit inni. Később sétáltunk a parkban. Megkérdezte, hogy nem e szeretnék esetleg a barátnője lenni… - hadarta mosolyogva és tényleg boldognak látszott. Jó érzés őt így látni. Megérdemli Bencét és szurkolók nekik, hogy sokáig együtt legyenek. Hiszen nagyszerű párost alkotnak. Kétlem, hogy Bence valaha jobb lányt találna gyönyörű barátnőmnél.

- Örülők neki. – mosolyogtam rá és megöleltem. – Veletek mi újság van? – kérdeztem Szanditól.

- Semmi… egyfolytában a volt csaja után sír… Pokoli rossz érzés őt ilyennek látni. Nem tudom, mivel tudnám felvidítani. Hétvégére jó időt mond. Talán ki kellene találni valami programot a srácokkal együtt. Ki kell őt rángatni ebből az állapotból, mert ha még sokáig kell őt így látnom, akkor nem csak ő lesz ilyen zombi, hanem én is. – mondta és ismét megsajnáltam Szikit. Igaza van Szandi barátnőmnek, hogy valamit ki kell neki találni. Csak még azt kell kitalálni, hogy mit. Be kell vonni majd Ya Ou-t és Bencét is, hiszen ők a barátai. Jobban ismerik, mint mi. Szívből remélem, hogy visszakapjuk azt az életvidám és folyton mosolygó fiút, mint akit megismertünk. Nekem pedig van is egy remek ötletem már.

~~~~~

Mikivel nem sokat beszéltünk az a bizonyos este óta. A hiánya pedig megőrjít. Nem csak az, hogy nem látom szinte minden délután, hanem, hogy nem tudom vele megbeszélni a problémákat. A legjobb barátom lett ez az idő alatt mióta megismertük egymást. Hiányzik a közösen töltött idő a garázsban, a közös filmnézések és a vásárlások vagy csak a puszta csavargás a városban. Amikor a telefonján hívom, sosem veszi fel, ha pedig a vezetékesen hívom, akkor az anyukája mindig azt mondja, hogy alszik, vagy éppen próbálni van. Igyekeztem nem úgy tenni mintha fájna az, hogy kerül engem. De kit akarok becsapni saját magamat? Fáj ez a távolságtartás. Dani és Boti pedig falaz neki. Értem én ennyi volt a barátság, mert azzal a puszival vagy csókkal elrontottunk mindent. Főleg az utána lévő hisztimmel. Sosem tudom befogni a szám időben. Ez mindig is egy rossz tulajdonságom volt a listán az önfejűségem mellett. Hetek teltek el és én úgy éreztem, hogy megbolondulok, ha nem beszélhetek vele. Nem értem mi baja lehet, hogy még egy rohadt sms-t sem tud küldeni. A fő sulin, a közös órákon nem vesz részt. Mi bizonyítja még azt, hogy kerül engem, ha nem ez. Mindenkinek úgy adom elő a dolgot, ha rá kérdeznek, hogy nem érdekel. Pedig nagyon is igen. Ha közös programot találnak ki a többiek, akkor ő mindig lemondja, miután megtudja, hogy én is jövők. Péntek este kitalálták a többiek, hogy menjünk el pizzázni. Csak én, a lányok és Bence, Sziki és Ya Ou. Remek volt a hangulat. Rengeteget nevettem rajtuk. Miután befejeztük az evést átmentünk egy közeli kis kocsba szerű klubba, ami a srácok egyik ismerősüknek a tulajdona. Nem voltak olyan sokan így a srácok kitalálnak, hogy énekelnek pár dalt. Ya Ou örömmel ragadt gitárt, hogy zenei aláfestést csináljon. Vivien és Bence egy igazi álompárnak bizonyul. Teljesen odavannak egymásért és rengeteg időt töltenek együtt. Sziki mondhatni tovább lépett már és úgy látom, egyre közelebb kerülnek egymáshoz Szandival. Szerintem irtó cukik lennének együtt és szorítok nekik is. Örülők, hogy nekik így összejöttek a dolgok ezzel a költözéssel együtt. Egyedül az én életem egy nagy vicc. Sosem jön össze semmi. A fejem kezdett kicsit fájni, így gondoltam sétálok egyet a közelben. Legalább úgy feltűnés nélkül tudok elmerülni a gondolataimban. Ám ez nagyon nem jött össze ugyanis Ya Ou észrevette azt, hogy távozni akarok a klubból és utánam jött. Belegondolva talán nem is rossz, ugyanis szükségem volt rá miután olyan dolognak lettem szemtanúja, aminek nem akartam volna. Épp egy sarokhoz értünk volna, aminek a túloldalán park van egy kivilágított szökőkúttal amikor Ya Ou hirtelen visszafordított a másik irányba.

- Most meg mi van? – kérdeztem nevetve, mert nem értettem mi ütött belé.

- Szerintem inkább menjünk vissza, mert a srácok már aggódnak az miatt, hogy hová tűntünk el csak úgy szó nélkül. – magyarázta és terelgetni próbált sikertelenül.

- Jó, de már mindjárt ott vagyunk a kútnál. Hadd nézem meg és utána mehetünk. – könyörögtem és megindultam ismét arra. Ya Ou azonban hajthatatlan volt. Ismét visszarántott és húzni próbált arra amerről jöttünk.

- Beléd meg mi ütött? Miért nem engedsz oda menni? – kérdeztem idegesen, ugyanis nem igazán tetszett a parancsolgatása.

- A te érdekedben akarom, hogy ne menj oda. – mondta, de én kirántottam a kezem az övéből és oda cammogtam a sarokhoz. Amikor a túloldalon megpillantottam azt a fiút egy idegen lánnyal ölelkezni és csókolózni akkor éreztem, hogy minden vér kifut az arcomból. A lábaim szoborként merevedtek le a könnyeim pedig szaporán folytak végig az arcomon. Ya Ou azonnal hozzám rohant és megölelt. Szorosan húzott magához és próbált nyugtatgatni. De ezzel nem tudott mit kezdeni, ugyanis a szívem összetört apró darabokra.  Hangosan sírtam szerintem, mert Ya Ou próbálta befogni a számat és nyugtatgatni, de sikerült a túloldalon lévő szerelmes fiú tekintetét magunkra hívni. Ha jól láttam a könnyfátyol mögül, akkor elindult felénk. Ya Ou mivel látta, hogy nem indulok el a saját lábaimon így a karjaiba kapott. Az arcomat a mellkasába fúrtam, hogy véletlenül se lássam, azt a fiút, aki miatt ebben az állapotban vagyok. Mielőtt még öntudatlan sírásba kezdtem volna, hallottam Ya Ou szavait, ahogyan azt kiabálta olyan dühösen a fiúnak, hogy hagyjon engem békén. De nem figyeltem tovább, mert a gondolataimban már csak az járt, hogy Ő már másé és kettőnknek esélyünk sem lesz.