Meghoztam a friss részt is. Köszönöm a visszajelzéseket itt is és a facebookon is, hiszen rengeteg energiával tölt el. Emellett köszönöm még a sok oldalmegjelenítést is. A következő rész a hét közepe felé várható. Kitartást ehhez az iskolai héthez és a félévzáráshoz is.
Jó olvasást!
Puszi
Fanni
Miután zihálva váltunk szét a csókcsatából a tenyerem
hirtelen nagyot csattant Miki arcán. Riadtan kaptam utána a szám elé a kezem,
ugyanis fogalmam sincs miért pofoztam meg. Hiszen élveztem a csókját, de mégis
ott motoszkál a fejemben az a gondolat nagy piros betűkkel, hogy barátok
vagyunk. Végül is s nem ezt akartam? De mi van, ha csak hazudott arról, hogy az
a lány nem a barátnője. Idegen emberekkel csak nem áll le csókolózni. Nem
olyanak ismerem, aki csak kihasználná a gyengébbik nemet. Hiszen ő segít az
embereknek és jót tesz másokkal. Arany szíve van és az, aki a barátnőjének
tudhatja egy napon majd magát, az a lány a világ legszerencsésebb embere lesz.
Miki jó lányt érdemel maga mellé és nem olyant, aki csak a hírneve miatt van
vele. Azon kívül pedig tiszta szívéből szeresse őt. Hiszen ő megérdemli
mindenből a legjobbat.
- Sajnálom nem akartam… - dadogtam és igyekeztem elviharozni
onnan.
- Én nem és megérdemeltem. – mondta és közben visszarántott
a karomnál fogva. A karomon lévő kezét figyeltem, ahogyan erősen szorít, ami
szinte már fájt, de a fogaimat összeszorítva tűrtem. – Mi történt velünk?
Hiszen nagyon rövid idő alatt nagyon jóba lettünk, de most meg már beszélni sem
tudunk normálisan egymással. Helyre kell hoznunk ahonnan megromlott. –
magyarázta hevesen miközben a falhoz szorított így minden útvonalat lezárt
előttem, hogy kimenjek.
- Barátok vagyunk. – suttogtam és úgy éreztem, hogy a
torkomban lévő képzeletbeli gombóctól nem kapok levegőt. A tenyerem éreztem,
hogy izzadni kezd és a mellkasom gyorsan jár fel-le. Lehunytam a szemeimet és
próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Azon lehet változtatni. –suttogta és enyhített a
szorításán. Megráztam a fejemet és a szemeibe néztem.
- Igazad volt akkor… barátok vagyunk és tudják a többiek is,
hogy véletlen kis hiba volt. Lépjünk túl rajta. Nem fogok bele szólni a
szerelmi életedbe. Nyugodtan nem fog zavarni. Tényleg. – mondtam és kirántottam
a kezem az övéből. – Most pedig visszamegyek, mert a többiek már biztosan
aggódnak. Szia. – motyogtam és elindultam kifelé. Nem néztem vissza csak mentem
ugyanis az agyamat elborította valami ködszerűség. Néhány embernek így sikerült
is neki ütközzek. Végül sikerül oda érnem az asztalunkhoz ahol Sziki és Szandi
nagy meglepetésre smárolt. – Nem akarok zavarni de szólnátok Ya Ounak, hogy ne
aggódjon mert haza mentem? – kérdeztem és meg sem vártam a válaszukat, de már a
kabátomba bújva rohantam is kifelé. Nem néztem körül csak azon járt a fejem
amiket Maykee mondott odabent. A barátságon könnyen lehet változtatni. De annak
két lehetősége is lehet. Mindkét opció pedig vezethet ahhoz, hogy a barátságunk
tényleg megszűnjön akár. A gondolkodásomból már csak arra riadtam fel, hogy két
reflektorfény világít meg, amit kerékcsikorgás követ, majd egy nagy ütést
éreztem és egyszerűen elsötétült minden.
Nem tudom, hogy hova kerültem vagy álmodom e egyáltalán.
Mindenhol fehér fény vett körül. Nem éreztem semmiféle fájdalmat egyáltalán.
Tompa hangokat hallottam, körülbelül úgy hangzott, mint amikor az ember a víz
alatt van és közben a felszín felett beszélnek hozzá. Férfisírást hallottam,
ami már inkább zokogásnak mondaható. Közben egyre csak a nevemet hajtogatta és
azt, hogy térjek magamhoz. De én tökéletesen hallottam, amit mond, de nekem
valamiért nem jött ki egy szó sem a torkomon. A szemeimet igyekeztem kinyitni
és mikor ez sikerült akkor Maykee fájdalomtól eltorzult arcával találtam
szemben magam. Felmértem a helyzetet és az út szélén feküdtem a sárban. Ő pedig
ott térdelt mellettem és a kezemet szorongatta miközben a vállai szabályosan rázkódtak
a sírástól. Megpróbáltam felkelni a sárból, mert elég hideg volt és kezdtem
eléggé fázni. Maykee közben telefonon a mentőkkel beszélhetett.
- Miki. – nyögtem ki és éreztem, hogy sírni kezdek ugyanis a
lábaim nem akartak megmozdulni. Nem bénulhattam le. Kitört belőle a hisztériás
sírás és nem tudtam mit csinálni ellene. Ő miután letette a mobilját próbált
nyugtatgatni, de nem sikerült neki sem. Közben a klubból kirohantak az emberek.
Észrevettem ahogyan Ya Ou majd a lányok is rohannak utánuk pedig a srácok.
- Mi történt? – kérdezte rémülten Vivi.
- Egy hülye köcsög elütötte és elhajtott. – kiabálta Maykee.
Mindegyikük arcán láttam a nedvességet, amit a könnyeik okoztak.
- Nem érzem a lábaimat. – dadogtam a sírás közepette.
- Minden rendben lesz. Erős vagy. – nyugtatott Ya Ou
miközben letérdelt mellém a koszba ő is, de a hangja elcsuklott. Egy puszit
nyomott a homlokomra. Közben hallottam a
mentők szirénáját, majd a fényeit is. Erősen szorítottam a kezüket ugyanis
nagyon meg voltam rémülve. Hirtelen két fehérruhás ürge jelent meg és egy
hordágyon fekve a kocsiba tettek. Egyedül voltam, majd Maykee ismét ott ült
mellettem. A könnyeimtől alig látva nyúltam a keze után. A kórházig tartó út
egy igazi örökkévalóságnak tűnt. Az egyik mentős elkezdett alapvizsgálatokat
végezni rajtam. Infúziót kötöttek be és valami nyugtatót adott bele, amitől
elaludtam szinte percek múlva.
A balesett után hosszú idő telt el. A tettest nem sikerült a
rendőrségnek megtalálniuk, de a nyomozás hamar zsákutcába is fulladt. Ugyanis az
egyetlen egy szemtanú az Miki volt, aki elfelejtette a rendszámot megnézni, mert
ő rögtön hozzám rohant. Elmondása szerint és nem voltam perceken át magamnál. Az
említett fiúval sikerült a dolgokat megbeszélnünk és ismét jó barátok lettünk. Nem
kevés időt volt velem a kórházban szinte minden délután velem volt. Ahogyan a
többiek is. Pedig én mondtam nekik, hogy nem szükséges és nyugodtan menjenek
haza. Hiszen a gyógyszerek és a fájdalomcsillapítók hatása miatt elég kába
voltam és sokat aludtam is. A lábaim heteken át lebénultak voltak, de a
gyógytornának köszönhetően szép lassan el tudtam indulni. Igaz előröl, kellett
kezdjem a járás megtanulását. De lelkileg nem volt olyan megterhelő, mert ők
velem voltak és támogattak. Elég sok
időt töltöttem a kórházban, így amikor kiengedtek és ismét haza mehettem a
lányokhoz akkor nagyon boldog voltam. Igaz a járóképességem javult, de nem az
igazi még mindig. Így továbbra is be kell járnom a gyógytornákra. A
tolókocsiban ülve vártam a liftre miközben Miki, Boti és Ya Ou mögöttem álltak.
Ha jól sejtem, akkor Ya Ou betolt az éppen kinyíló ajtó mögé és Boti megnyomta
a földszint gombját. Alig várom, hogy ott legyek már a saját szobámba ahol
lecserélhetem a kórház szagú ruháimat. Egyszerűen utálom a kórházak illatát.
Mindig felkavarja a gyomromat és rosszul leszek tőle. Mikor kiértünk és a
parkolóba a kocsihoz értünk Miki gondolkodás nélkül kapott fel és az autóba
ültetett. Boti berakta a tolókocsimat a csomagtartóba és beült előre a volánnál
ülő Ya Ou mellé. A fejemet az üléstámlájának döntöttem, miközben Maykee kezét
fogtam. Bár abban maradtunk, hogy barátok leszünk, de ezzel egyikünk sem tudott
lemondani. Amint megállt az autó a ház előtt én rögtön kikapcsoltam a
biztonsági övet. Kénytelen voltam megvárni, amíg hátulról kiszedik a „pótkerekemet”
és felvisznek benne a lépcsőn. A lányok azonnal átöleltek amint beértünk.
Kiszálltam a kocsiból és a szobám felé lépdeltem. Ugyan olyan volt, mint
ahogyan azon a bizonyos estén hagytam. Óvatosan kiszedtem a szekrényből a
tiszta ruháimat és elindultam a fürdőbe. Negyed óra alatt sikerült elvégeznem a
szükséges tevékenységet majd a nappaliban csatlakoztam a többiekhez. Türelmesen
figyeltem a beszélgetés fonalát és Szandi büszkén jelentette be, hogy Szikivel
hivatalosan is együtt vannak. Sziki ekkor egy gyengéd csókot nyomott újdonsült
barátnője arcára. Aki ettől a tevékenységtől alig észlelhetően elpirult és
zavarba jött. Mosolyogtam rajtuk egyet és neki dőltem Maykee mellkasának.
- Fáradt vagy? – kérdezte halkan. Hümmögéssel és fejrázással
jeleztem neki, hogy nem.
- Meg kellene ünnepelnünk azt, hogy kiengedtek a kórházból. –
tanácsolta Dani, de én azonnal megráztam a fejem, hogy ezt felejtse el,
méghozzá sürgősen.
- Ha nem tudnád legutóbb a kórházban rohadtam utána, mert elütöttek.
– világosítottam fel.
- Nem úgy értette szerintem, hogy elvigyünk téged egy
buliba. Hanem azt, hogy csak itthon megünnepeljük, hogy itt vagy végre közöttünk.
– kacsintott Ya Ou. – De ha nem szeretnéd.. – emelte fel a kezeit védekezésképpen.
- De semmi örültség ne legyen. Kaja és érezzük jól magunkat
úgy, hogy ne kelljen, sokat mozogjak, mert ahhoz még nincs energiám. – adtam be
a derekamat ők pedig tapsolva fogadták a hírt.
- Igen is főnők. – kacsintott Dani vidáman.
Ahogyan tervezték is nem vittek semmit túlzásba. Csak ők
voltak itt és senki más. Rendeltek pizzát és néhány tucat sütit. Beraktak
valami filmet a tévébe, de nem nagyon tudtam odafigyelni rá. A gondolataim
mindig másfelé terelődtek. A csajok a srácok oldalához odabújva élvezték a
filmet. Bence karja Vivien dereka körül volt, míg Sziki keze Szandi hátán
pihentek. Én pedig Ya Ou és Maykee között ültem egy pokrócba csavarva. Míg ők
nevettek a filmen, amiről nekem fogalmam sem volt, hogy mi az, én addig az
ellen küzdöttem, hogy elaludjak. Az idő elég későre járt már. A film végén egy
ásítást próbáltam elnyomni de Ya Ou észrevette.
- Álmos vagy? Miért nem mész be aludni? - kérdezte és hátra tűrt egy tincsemet, ami az
arcomba lógót.
- Kicsit. – vontam vállam és ismét ásítottam.
- Itt alszotok ti is? – kérdezte Bence Botit és Danit, an
meg persze Ya Out. Ők csak bólogattak majd Szandi elő szedett nekik a
szekrényből néhány takarót és párnát.
- Alszol bent velem? – kérdeztem bátortalanul Mikit.
- Ha szeretnéd. – mondta és átölelt. Felálltam, de ő a
karjaiba kapott és úgy indult meg velem a szobám felé. Amíg én felvettem a pizsamámat
addig megkértem menjen ki az ajtó elé. Miután átöltöztem és bebújtam a takaróm
alá ő is bejött. Becsukta az ajtót és a farmerjét egyszerűen a földre dobta,
pedig ott volt az üres szék is mellette, amire kiteríthette volna. A pólóját is
ledobta, majd bemászott mellém. Óvatosan beljebb másztam, hogy elférjen. A
fejemet a mellkasára hajtottam ő pedig átölelt.
- Jó éjt Maykee. – suttogtam.
- Jó éjt neked is és jó, hogy végre itt vagy. – mondta és
egy puszit adott az arcomra. Sokkal jobb a saját ágyamban aludni, mint a
kórházi ágyban. Hétfőtől az iskolába ismét elkezdek járni és ott nagy szükségem
lesz a segítségére. Nem kellett sok idő, hogy mély álomba zuhanjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése